Lupescu Kata- Kalózlány: Pokoli kör - könyvbemutató
23 August între 16:00 - 17:00
Adresa: GRANDSTAND , str. Horea , nr. 2, Satu Mare
A Kalózlány: Pokoli kör A Kalózlány: Végső kezdet folytatása, a hatkötetes regényfolyam második kötete.
Ez a kiadás tempósabb a Végső kezdet című első kötetnél, illetve nemcsak tizenéveseknek, hanem felnőtteknek is örömet, kikapcsolódási lehetőséget tud nyújtani. A tizenhat éves szerző úgy véli, hogy a Pokoli körben a cselekmény, valamint a párbeszédek pörgősebbek, illetve nagy szerepet kapnak a csatajelenetek.
A második kötetről Kata elmondta, ebben sikerült jobban kibontakoznia, személyiségének köszönhetően több humoros és cinikus elem került bele.
Moderátor: Pataki Enikő- Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője
Szeretettel várunk Benneteket augusztus 23-án, 16 órától a Grandstandba, (az Északi Színház büféje)

Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu